Békanyál. „Sétálok Budapesten, az jutott eszembe, hogy szedjük fel azt a sok követ, azzal verjük agyon a Tarlóst meg a Hassayt és a többi gazembert, a hullájuk jó lesz trágyának. A tereket beültetjük fűvel és bokorral.” Bereczky Tamás HIV-aktivista, szociálpszichológus kutató, Medgyessy Péter egykori tolmácsa írta ezt Tumblr oldalán.
Lehetőségek: 1. Ez az ember beteg. Ilyet mondani józan ésszel egyszerűen nem lehet, képtelenség. 2. Ez az ember nem beteg. Ez az ember szélsőségesen gyűlölködő. S mindent elutasít, ami nem ő, ami nem rá jellemző, sőt el is pusztítaná „a többi gazember” – gondolom – fideszest. 3. Mindkettő igaz. Bereczky ugyanis gyógyszert szed, tehát beteg. HIV-gyógyszert. „Bereczky Tamás vagyok, ötvenéves, meleg, HIV-fertőzött, volt szerhasználó, elvált, zsidó értelmiségi apa” – mondja magáról. Akár állapotából is fakadhat vérgőzös gyűlölete a gyógyszert ilyen betegség ellen nem szedőkkel szemben. De fakadhat abból is, hogy többen rákérdeznek, lopott-e közpénzt, amikor Medgyessy Péter kormányzása alatt tolmácsként szolgált. Elhatárolódás? Elitélés? Sehol semmi. Sőt! A korábbi indexes, átlátszós figura, Bötős Botond, aki örül, ha a nemzetiek testét IFA platóra lapátolják „csehszlovakkem” álnéven, kedvelte is a bejegyzést. Hadházy? Bereczky? Hidegháború? Csigavér!
Hírforrás: Mandiner
Fotó: gyuribacsi.tumblr.com
(A képen Bereczky Tamás Gyurcsány Ferenc mögött látható)
Az eredeti Tumblr-bejegyzés: