Békanyál. Magyar Bálint, a parlamentből majd tíz éve kibuktatott SZDSZ egykori prominense eltévesztette a házszámot.
Miután epét kellett hánynia, nem orvoshoz sietett, hanem az ATV stúdiójába. Ott nevezte Orbán Viktort felkapaszkodott felcsúti suhancnak, aki a Várban pöffeszkedik, mutogat az erkélyéről, miközben fosztogatja Budapestet. Állítja, ezt az ellenzéknek mindenképpen meg kell állítania, amely szerinte nem ad kellően erős választ a „fosztogatásokra.” Például arra, „hogy most éppen legutóbb állami kézbe veszik az önkormányzati lakásokat, mondjuk a világörökség területén és a haveroknak ki lehet osztani.” Az igazi fosztogatás ezúttal is az, amit Magyar Bálint művel. Az emberek jóhiszeműségét fosztogatja. Tudja ugyanis jól, hogy a hvg.hu ezzel az infóval ál- és rémhírterjesztésbe fogott. Nem sokkal a közlés megjelentetése után ugyanis a Miniszterelnökség kategorikusan cáfolta, hogy ilyet tervezne. Így Magyar a cáfolat pontos ismeretében ült be a stúdióba és vádolta meg arcátlanul Orbán Viktort tudatos hazugságával. Ez a liberális tempó, ami ugyanolyan nemzetellenes, mint amit a Kun Bélák, Rákosik, Kádárok idején képviseltek. Szerencsére a magyarok egykor irántuk meglévő bizalmát már örökre kifosztották.
Fotó: ATV