Horváth K. József

Karácsony maga bizonyítja: tilos rászavazni!

Karácsony maga bizonyítja: tilos rászavazni!

tilos_karacsony_1_1.jpg

Békanyál. Ha valakinek még nem egyértelmű, miért nem szabad az ellenzék jelöltjére, Karácsony Gergelyre szavazni, akkor még hozok ide egy-két érvet.

Például itt van a hazugság gigászi mennyisége, amelyet ráadásul folyamatosan és olyan mosolygós stílusban közöl a nyilvánossággal, mintha igazságot mondana. Tehát mintha nem hazudna, pedig de. Íme legutóbbi kijelentése a HVG-ben: „Mi a jogállamban hiszünk.” Észbontó! Jogállamban ugyanis az a minimum, hogy betartják a jogszabályokat, illetve eleget tesznek a bíróság döntéseinek, még akkor is, ha kedvezőtlenek. Karácsony azonban annak ellenére nem hozza nyilvánosságra a zuglói önkormányzat kiadásra ítélt dokumentumait, hogy ezt nemcsak jogerős ítélet mondja ki, hanem ő maga személyesen is megígérte. Ehelyett azt mondja Zuglóról, hogy „A legátláthatóbb önkormányzat vagyunk”. Akkor? Akkor miért kellett egyáltalán bírósághoz fordulni a közérdekű adatokért? Sajnos nem szégyelli magát ilyenkor (se)! Azt gondolhatja, hogy liberális, neokomcsi atyafiként ez számára természetes. Hogy neki mindenfajta hazugság minden további nélkül megengedett. Pedig nem. Még jó, hogy Karácsony nap mint nap bizonyítja nekünk, hogy egyenesen tilos rá szavazni. Ahogy csapattagjaira se. Fogadjuk meg a kérését!

Fotó: Alfahír

Szólj hozzá! hvg tilos Zugló Karácsony Gergely neokomcsi gigászi hazugság Tovább
Karácsony maga bizonyítja: tilos rászavazni! Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Donáth László könnyű testi sértése és Mézgáék kacagó mája Donáth László könnyű testi sértése és Mézgáék kacagó mája
  • Sarjad-e Gyurcsány Ferenc jelleme? Sarjad-e Gyurcsány Ferenc jelleme?
  • Gy. Németh védi az erkölcsi határokat átlépő Gothárt Gy. Németh védi az erkölcsi határokat átlépő Gothárt
  • Patkányozott-e Tordai Orbán Viktor előtt? Patkányozott-e Tordai Orbán Viktor előtt?
  • A hatalomért náci, antiszemita eszmék is elfogadhatók? A hatalomért náci, antiszemita eszmék is elfogadhatók?

A bejegyzés trackback címe:

https://horvath-k-jozsef.blog.hu/api/trackback/id/tr8315217806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

Horváth K. József

Konzervatív, nemzeti, demokrata oldal

Keresés

Címkék

168 óra (1) 200 milliárd (1) 24.hu (1) 444 (1) abúzus (1) Áder jános (1) Áder János (1) adósság (1) alkalmatlan (1) állandó lakás (1) Állatkert (1) alpolgármester (1) Angela Merkel (1) Antall József (1) antiszemitizmus (1) Antti Rinnie (1) Arad 170 (1) Arató Gergely (1) arrogáns (1) ATV (6) ATV Soros György (1) Avanti ragazzi di Buda (1) A hoilnap markában (1) A kormány a helyén van (1) A nap híre (1) balhéalap (1) Barabás Richárd (1) Batiz András (1) Bayer show (1) Békanyál (3) békanyál (2) beosztott (1) Berg Dániel (1) besült (1) biodóm (1) BKV (1) Bödőcs Tibor (1) Bodrogi Gyula (1) Bohócok (1) Boldogság (1) boldogság (1) Bolgár György (1) Borbély Lénárd (1) Borkai Zsolt (1) botrányos (1) Brüsszel (1) Budai Lóránt (1) Budapest (1) budapesti sötétség (1) BÚÉK (1) bunkó (1) Burány SÁndor (1) cigány gyerekek (1) Civil a pályán (2) Csalás (1) csatornabűz (1) Cseh Katalin (2) Csepel (1) Csobot Adél (1) csőd (1) Csupó Gábor (1) Czeglédy Csaba (2) Czifra György (1) Daniela Schwartzer (1) Dan Barna (1) demokrácia (1) Demokratikus (1) Demokratikus Koalíció (5) Demszky Gábor (1) Deutsch Tamás (1) diktatúra (1) dizel (1) DK (4) Dobrev Klára (3) Donáth Anna (2) Donáth László (1) Dr. László Imre (1) dühös bosszú (1) Dunai Mónika (1) egy nap (1) elássák (1) ellenség (1) Elmebaj (1) epehányás (1) Erdogan (2) Erkölcsi határok (1) Erősebb Európa (1) Erzsébetváros (1) Eszköz (1) Európai Egyesült Államok (1) Európai parlament (1) evangélikus lelkész (1) Facebook (4) fegyver (1) fehér por (1) Fékek és ellensúlyok (1) Fekete (1) Fekete-Győr András (2) fél (1) Félelem (1) felkészületlenül (1) félrevezetés (2) Félsz (1) Fenke Ferenc (1) Fésűs Nelli (1) Fiala János (3) Fidesz (5) Fidesz-frakcióvezető (2) fideszes (1) finn miniszterelnök (1) Fojtogatás (1) Földi László (1) fosztogatás (1) Fővárosi Közgyűlés (1) Frans Timmermans (1) Fratelli dItalia (Olasz Testvérek) (1) Furkósbot (1) Gajda Péter (1) Georgia Meloni (1) gigászi hazugság (1) Giuseppe Conte (1) Glázer Róbert (1) Glázer Tímea (1) globalizmus (1) Gothár Péter (2) Gráczy Zsolt (1) Gréczy Zsolt (2) Guinnes rekord (1) Gulyás Gergely (1) Gulyás Márton (1) gumióvszer (1) Gy. Németh Erzsébert (2) Gy. Németh Erzsébet (6) győzelme nem fenyeget (1) gyűlölet (2) Gyurcsány (4) gyurcsányista (1) Gyurcsányista Jobbik (1) Gyurcsányizmus (1) Gyurcsány Ferenc (8) Gyurcsány ferenc (2) G B Shw (1) háború (1) Háború (1) Hadházy Ákos (4) Hahn Endre (1) hányinger (1) Három nővér (1) Hazudtunk (1) hazugság (2) HírTv (1) Hitler (1) hízelkedő (1) Horthy Miklós (2) horvath-k-jozsef.blog (1) Horváth Csaba (1) Horváth Imre (1) Horváth Tamás (2) hvg (1) HVG (1) Idióták (1) igény a félrevezetésre (1) igyenes utazás (1) Ilyen lovat akartatok? (1) Index (1) invázió (1) Iránytű (1) Istenes Bence (1) Jakab Péter (2) Janiczak Dávid (1) jellem (1) Jézuska (1) Jobbik (2) Józsefváros (1) Kálmán Olga (1) Kampány (1) Karácsony (1) Karácsony Gergely (21) Karigeri (1) KariGeri (1) Katona József Színház (1) Kegyelet (1) Keljfel Jancsi (1) Kemény szankciók (1) képmutatás (1) kettős mérce (1) Kispest (1) klímaváltozás (1) KOcsis Máté (1) Kocsis Máté (3) Kolozsvár (1) kommunista (1) könnyű testi sértés (1) kormány (1) Korrupció (1) Kövér László (2) közvéleménykutatók (1) Kránitz Krisztián (1) Kulin Ferenc (1) Kuncze Gábor (1) Kun Béla (1) Kurd (1) Lack (1) LAckner Csaba (1) Lamperth Mónika (1) Lampé Ágnes (1) László Imre (2) látszat (1) Lázár János (1) lemondás (1) lenézés (1) liberális tempó (1) LIebe Attila (1) Liget-projekt (2) LMBTQ (1) LMP (1) lóf***sz (1) Lógni fogtok (1) Lovas István (1) Magyar Bálint (1) Magyar Diaszpóra Tanács (1) Magyar Hírlap (1) Magyar Nemzet (3) Márai Sándor (1) Máté Gábor (2) MDF (1) Medián (2) megerőszakolni (1) megszállás (1) Meg fogtok dögleni (1) méltóság (1) menekültek (1) Mengyi Roland (1) Mennyből az angyal (1) merevedési zavar (1) metró (1) migránsinvázió (1) Mi Hazánk (1) Molnár Csaba (1) Momentum (3) moslékkoalíció (1) MSZP (7) náci (1) Nagy Ervin (1) Nagy Imre (1) Németh SZilárd (1) Német Külpolitikai Társaság (1) Nemzeti Színház (1) nem fog fájni (1) Nem kell félni (1) neokomcsi (1) népírtás (1) névtábla (1) Nézőpont (1) Niedermüller Péter (1) nihilizmus (1) Nora Mörk (1) nulla százalék (1) nyál (1) nyilas (1) október 23. (1) Orbán-kormány (2) Orbán Viktor (16) Ördög (1) ördög ügyvédja (1) Országgyűlés (1) Őszöd (1) Ózd (1) Párbeszéd (3) patkány (1) Példakép (1) pénzért mindet (1) petárda (1) Pikó András (1) Póczik József (1) pofárlanság (1) politika (1) Polt Péter (1) pornóképek (1) pótcselekvés (1) Prof Bokor Imre (1) provokatőr (1) Publicus (1) pusztítás (1) rekordfizetés (1) rendszerdöntés (1) Riz Levente (1) Rodolfo (1) Rózsa Péter (1) RTL Klub (1) similabda (1) SImonka György (1) Simon András (1) Soros György (1) Süsü a sárkány (1) szabadság (1) Szabó Dezső (1) Szabó Tímea (2) Szabó Timi (1) Szakács Árpád (1) szakorvosnő (1) szakrendelő (1) Szálasi (1) származás (1) Századvég (1) SZDSZ (3) Szegénység (1) szemérem elleni erőszak (1) szerződés (1) szétrohadt (1) Szigorítás (1) szilveszteri videó (1) színész (1) szivárványos zászló (1) szoaré (1) Szovjetúnió (1) szovjet csapatok (1) Sztálin-orgona (1) T. Ház (1) tahó (1) Tarlós István (6) tébolyta (1) Telegatya (1) te patkány (1) tilos (2) Timmermans (1) Tisza István (1) tisztesség (1) tök hülye (1) Tordai Bence (2) Tóth Csaba (1) Trump (1) tüntetés (1) Tusványos (1) Tüttő Kata (1) TV2 (1) tyúkszemre lépés (1) ügynök (1) Újbuda (2) Uniós biztos (1) uniós szavazók (1) úri módon (1) USA (1) utálat (1) utolsó lélegzet (1) Úúriember (1) Vágó István (1) Vajtó Lajos (1) választóellenes (1) Varga Judit (1) Várhelyi Olivér (3) Varju László (1) vastag bőr (1) vétó (1) Watergate (1) XIX. kerület (1) XVII. kerület (1) Zaklatás (1) zsrolás (2) Zugló (2) Címkefelhő
Közélet, vélemény
süti beállítások módosítása
Dashboard