Békanyál. Teljesen felesleges Janiczak Dávid, ózdi jobbikos polgármester (képünkön) gusztustalan dolgait felemlegetni, úgyis mindenki tudja, hogy Hitler-alteregóval fényképezkedett, hogy a cigánygyerekeket el akarta venni a szüleitől, hogy – trágár módon – anális közösülés kilátásba helyezésével alázta saját női beosztottját.
Hogy hasonló a hasonlónak örül ezúttal is érvényes, erről most a Magyar Nemzet rántotta le a leplet. Kiderült, Janiczak polgármester-jelölti kampányát egy emberölésért elítélt, többszörösen visszaeső, bizonyos Liebe Attila, egykori színházi rendező is segíti aktivistaként. Erre a teljes ellenzéki koalíció az MSZP-vel az élen rábólintott. Először azért ítélték el, mert élethűen akarta ábrázolni a fojtogatást, s az egyik ilyen színi gyakorlatba egy 17 éves lány bele is halt. Szabadulása után hasonló „helyzetgyakorlatot” végeztetett, amiért ismét fegyházra ítélték. A Nemzeti Színház azonban kizárta internetes versmondó versenyéről, mert etikailag vállalhatatlan, ha valaki a színházat bűncselekmény elkövetésére használja. Ez normális ember számára természetes hozzáállás. Csak éppen az ellenzék számára nem az. Ezért kell nagyon megfontolni, kire szavazunk október 13-án! Ózdon is és másutt is az országban.
Fotó: Facebook