Békanyál. Rendes ember ez a Pikó András, Józsefváros újsütetű polgármestere.
A budapestiek érdekeinek nagy védelmezőjeként ringbe szállt exújságíró első intézkedéseinek egyikeként közel egymillió forintra növelte saját fizetését. Második lépésként pedig elveszi a 13. havi fizetést az egyáltalán nem túlfizetett önkormányzati dolgozóktól, óvónőktől, bölcsődei dolgozóktól, védőnőktől. Összesen vagy kilencszáz embernek hozza meg a Jézuska Pikó „ajándékát”. Az embertelen intézkedést persze nem kellett volna megtennie, hiszen a fideszes városvezetés tizenegy milliárd forintot hagyott a kasszában. Pikó nem csinál mást, mint tanítómesterét és támogatóját, Gyurcsányt másolja, aki előbb „Nem kell félni, nem fog fájni” jeligére bevezette a rossz kormányzása miatti, az őszödi beszédet követő megszorításokat, majd néhány évvel később elvette a közszférában dolgozók 13. havi bérét, a nyugdíjasoknak pedig a 13. havi nyugdíját. Pikó talán annyival galádabb Gyurcsánynál, hogy őt saját korábbi rossz polgármesteri munkája sem kényszerítette munkatársai jövedelmének radikális megcsonkítására. Öröm az ürömben, hogy most legalább a liberálisok újfent megmutathatják igazi arcukat a feledékenyebbek számára. Azt, hogy ők lelkük mélyén mindig is választóellenesek voltak s maradnak. Minden másról csak hízelkedőn papolnak.
Fotó: Pesti Bulvár